café mystra

Visszatekintés: a legolvasottabb bejegyzések 2014-ben

Ez az év számomra eszeveszett gyorsasággal telt el. Voltak benne nagyon-nagyon boldog pillanatok, emlékezetes események és sokkolóan váratlan, dermesztő meglepetések is. De talán ezzel mindenki hasonlóan érez – az élet változatos és sokszínű, és éppen ez az, amitől igazán megbecsüljük.

Ilyenkor év végén érdemes kicsit elcsendesedni és visszatekinteni, mi minden történt velünk, milyen sorsfordító eseményekkel kellett szembenéznünk, hogyan fogadtuk a szép momentumokat és hogyan küzdöttünk meg a nehézségekkel. Mit tanultam a sikerekből és kudarcokból? Mit tanultam az életről és önmagamról? Mi mindenért lehetek hálás és mondhatok köszönetet?

Az év utolsó napján persze azt is számba veszem, hogy itt a blogon mi minden történt, és melyek voltak azok a bejegyzések, amelyek a legtöbb olvasót vonzották. Nos, a Google Analytics elemzése alapján a legolvasottabb bejegyzések 2014-ben az alábbiak voltak:

Hangulatos teraszok egyszerűen

Laknál egy templomban?

Színekből teremtett otthon

Egyszerűen nagyszerű kislakás

Tökéletes nőies kislakás

Az én személyes kedvenceim pedig ezek voltak ebben az évben:

Egy dán család New York-i otthona (egyértelműen ez a leglegleg 🙂 )

Álomszép otthon Göteborgból

Lenyűgöző elegancia

Nagyvárosi modern kétszobás

Kaisa csodás otthona

Nagyon megtisztelő, hogy két olvasó is vendégül látott minket az otthonában, mégegyszer köszönöm nekik a bizalmat és az exkluzív lakásriportokat:

Nagyvárosi harmónia – egy magyar lány bostoni otthona

Vendégségben Orsiéknál

Kedves Olvasók, köszönöm, hogy időnként benéztek a Café Mystrába, köszönöm a figyelmet, kedveléseket és visszajelzéseket. A jövő évben is igyekszem változatos, inspiráló posztokkal várni titeket.

Mindenkinek bőségben és szeretetben gazdag, boldog új évet kívánok!

happy new year

Kép köszönettel innen

 

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz, ahol plusz tartalmakat találsz és értesítést kapsz a friss posztokról is. 🙂

♡♡♡

 

Álomszép otthon Göteborgból

Mi másról is szólhatna az idei utolsó lakásos blogbejegyzés, mint egy álomszép svéd otthonról?!

Olyan sokszor leírtam már, miért szeretem annyira a skandináv lakberendezést, hogy ezért nem szeretném most nagyon szaporítani a szót.

Ezeknek a rendkívül stílusos otthonoknak a titka kétségkívül az a visszafogott, keresetlen egyszerűség és kifinomult ízlés, amellyel az északiak képesek egyszerre divatos, mégis barátságos enteriőröket teremteni. Fehér, fekete, szürke színek, világos fa, puha textilek, többfunkciós, de szimpla vonalvezetésű bútorok, egy-két dizájner kiegészítő, mértéktartás. Ez a göteborgi apartman is erről szól.

Káprázatos és ellenállhatatlan.

scandinavian apartment 1

scandinavian apartment 2

scandinavian apartment 3

scandinavian apartment 4

scandinavian apartment 5

scandinavian apartment 6

scandinavian apartment 7

scandinavian apartment 8

Forrás köszönettel

 

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz, ahol plusz tartalmakat találsz és értesítést kapsz a friss posztokról is. 🙂

♡♡♡

 

Apró lakás hatalmas stílusérzékkel

Az ünnepek alatt a szokásosnál kicsit több időm volt kedvenc hobbim, a lakáscsinosításhoz kapcsolódó inspirációk gyűjtögetésére.

Pinterestezés közben futottam bele egy fényképbe, amely ennek a 29 négyzetméteres, egyszobás svéd otthonnak a nappalijáról készült (lentebb a legelső felvétel). Orkánként ragadott magával az az egyszerű szépség, amit annyira, de annyira szeretek a skandináv lakásokban, hogy napokig képtelen voltam szabadulni a hatása alól. Egy végtelenül letisztult, mértéktartó, szerény enteriőr, amely szerintem mégis hihetetlenül gyönyörű.

A berendezés titka, hogy a rendelkezésre álló pénzt nagyon átgondoltan költötték el. A jó alapdarabokhoz, mint a kanapé és a szőnyeg, totál szimpla bútorokat társítottak, mint a tévét tartó pad vagy a puritán kivitelű polcok. A színek, kiegészítők kiválasztásában nem engedtek a koncepcióból: szigorúan ragaszkodtak a kevesebb több elvéhez.

Egy ilyen cseppnyi otthon rendezett összhatásának a fenntartása persze rengeteg önfegyelmet igényel. Alapból egy (vagy maximum két) ember rendszerető természete szükséges hozzá, valamint egy olyan attitűd, amely megelégszik a “szükséges és elégséges” megközelítéssel. Ahhoz, hogy egy kis alapterületű lakás ilyen ápolt, stílusos legyen és még viszonylag tágas hatást is keltsen, ahhoz nem lehet ötletszerűen mindent megvásárolni, ami megtetszik. Itt adott két beépített szekrény, a konyhabútor, némi kisebb tároló, esetleg még az ágyneműtartó, és ennyi – ezzel kell tudni együtt élni. Akinek viszont ez sikerül, annak a jutalma egy ilyen elképesztően szép kis kuckó lehet.

simple scandinavian home 1

simple scandinavian home 2

simple scandinavian home 3

simple scandinavian home 4

simple scandinavian home 5

simple scandinavian home 6

simple scandinavian home 7

simple scandinavian home 8

simple scandinavian home 9

simple scandinavian home 10

Forrás köszönettel

 

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz, ahol plusz tartalmakat találsz és értesítést kapsz a friss posztokról is. 🙂

♡♡♡

 

Boldog karácsonyt!

Kedvesek, élvezzétek az ünnep minden pillanatát, töltsetek minél több időt szeretteitekkel és éljétek át tiszta szívvel ezt a csodás időszakot. Békés, boldog karácsonyt kívánok mindannyiótoknak!

merry xmas

Kép forrása és további számtalan ünnepi inspiráció a blog karácsonyi Pinterest tablóján.

 

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz, ahol plusz tartalmakat találsz és értesítést kapsz a friss posztokról is. 🙂

♡♡♡

Inspiráció egyszerű, de látványos ajándékcsomagoláshoz

Általában december 23-án este szoktam nekiülni az ajándékok becsomagolásának, így ma estére már adott a programom. 🙂

Kedvelem a természetes hatású, egyszerű, ugyanakkor látványos csomagokat, melyeket igyekszem egyrészt a karácsonyi dekor stílusához, másrészt a megajándékozott egyéniségéhez igazítani.

Ebben az évben az inspirációt a fekete-fehér-natúr-arany színkombináció adja, amin gondolom rendszeres olvasóim már meg sem lepődnek. 🙂 Ez egyszerre klasszikus, elegáns és trendi is, nekem nagyon tetszik.

Ezeken a fotókon ízléses, harmonikus, könnyen személyessé tehető csomagokat láthatunk, szerintem igazán ihletadóak.

Kellemes karácsonyi készülődést kívánok! 🙂

xmas gift wrapping 1

xmas gift wrapping 2

xmas gift wrapping 3

xmas gift wrapping 4

xmas gift wrapping 5

xmas gift wrapping 6

Képek forrása és további számtalan ünnepi inspiráció a blog karácsonyi Pinterest tablóján.

 

A korábbi évek karácsonyi bejegyzéseit itt tekintheted át az ünnephez kapcsolódó témakörök szerint.

 

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz, ahol plusz tartalmakat találsz és értesítést kapsz a friss posztokról is. 🙂

♡♡♡

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!