café mystra

Kávészünet #14

kávészünet141

Ezen a héten leckét kaptam magamtól arra, hogy a múltat meg kell bocsátani. Helyénvaló visszanézni, de nem szabad bennragadni a múltban. Az a valaki, aki akkor voltam, már nem létezik. A mostani önmagam persze tartalmazza az akkori énemet, de már nem azonos vele. Némi belső munka és fájdalom árán végül eljutottam a felismeréshez, hogy jogomban áll másik múltat választani: a szomorúság, szégyen és önsajnálat helyett inkább a megtett útra, az elért eredményekre fókuszálni és ennek tükrében másképpen szemlélni újra a múltat. Ha belátom, hogy azoknak a dolgoknak ott és akkor megvolt a maguk létjogosultsága, fontossága, kellettek a fejlődésem folyamatához, akkor képes leszek felszabadulni a nyomasztó hatásuk alól és végül könnyed szívvel elengedni őket, mert most már semmi szükségem nincsen ragaszkodni hozzájuk.

Itt a blogon két kiemelkedő esemény is történt, amelyek miatt repes a szívem: a keddi göteborgi lakásról szóló bejegyzés olvasottsági rekordot döntött (ezúton is köszönöm az NL Café szerkesztőinek a címlapos megjelenést), a blog Facebook kedvelőinek száma pedig elérte, sőt meghaladta a százat. Nagyon köszönöm mindannyiótoknak!

Nézzük, milyen témákat érintettünk a héten.

Volt két lakásriport. Az egyikben a már említett göteborgi loftot jártuk körbe, a másikban pedig egy napsugaras spanyol házban néztünk körül:

Barátságos loftlakás Göteborgban

Napfényes otthon Spanyolországban

A borongós időjárás arra késztetett, hogy összegyűjtsek néhány jobb kedvre derítő, stílusos ötletet az esőkabát viselére:

Stílus inspiráció: Esőkabát

Péntekre már annyira telítődtem a nedves időjárással, hogy nem bírtam magammal és összedobtam egy fotóválogatást csupa tavaszi hangulatú képekből:

Tavaszi frissesség

Kívánom, hogy mindannyiótoknak legyen szuper hétvégéje, akár lustálkodással, akár aktív pihenéssel, akár esetleg munkával telik.

Köszönöm, hogy benéztetek egy percre a Café Mystrába, jövő héten újabb inspirációkkal várok vissza mindenkit!

kávészünet142

Képek köszönettel a Pinterestről

 

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, hogy megosztod másokkal is.

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz, ahol plusz tartalmakat találsz és értesítést kapsz a friss posztokról is. 🙂

 

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!