café mystra

Kávészünet #9

 

 

Ez a hét a blog életében elég mozgalmasan telt. Kisebb technikai akadályok után beindultunk itt a Caféblogon. Nem a legszerencsésebb megoldás, de néhány kérdőjel miatt egyelőre még a régi és már az új helyen is megjelennek a posztok. Majd meglátom, hogyan érdemes a későbbiekben haladni.

 

Elkezdtem felépíteni a blog Pinterest oldalát is. Ide a blog témaköreibe és stílusába illő fényképeket válogatok és igyekszem jól használható módon kategorizálni is őket. Eképpen bővülnek folyamatosan olyan albumok, mint például dolgozószoba, nappali, előszoba és konyha inspirációk, dekorációs ötletek, virágdíszek, húsvét, stílus inspiráció, szépségápolás, jóga, kedves idézetek, kávémánia, stb, stb…

Szóval amolyan édes kis semmiségek, amelyek mégis megszépítik az életet.

Ez igazán nagyon szórakoztató, élvezem a szerkesztését, és remélem az idetévedőknek is sikerül ötletekkel és inpsirációval gazdagodniuk.

 

A héten itt a blogon szokás szerint két otthon képeiben is gyönyörködhettünk: Balin egy olyan házat néztünk meg, ahol múlt és jelen, nyugat és kelet találkozik különleges hangulatot alkotva. A napsütötte Dél-Franciaországban pedig egy réges régi malomból átalakított otthont csodálhattunk meg:

 

 

Kedden az öltözködés témáját érintettük és a szürke blézer variálhatóságára hoztam számos sikkes ötletet:

 

 

Pénteken pedig egy hangulatos fotóösszeállítással ünnepelhettük a tavasz első napját:

 

 

Kicsit ugyan megcsúsztam ezzel az összefoglaló poszttal, de azért szívből kívánok mindenkinek további kellemes vasárnapot. Holnap friss bejegyzéssel találkozunk itt a blogon!

 

Képek köszönettel a Pinterestről

 

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, hogy megosztod másokkal is.

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz, ahol plusz tartalmakat találsz és értesítést kapsz a friss posztokról is. 🙂

 

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!